Határtalanul 2017. október

„Határtalanul” boldogok voltunk…

A Határtalanul! elnevezésű pályázat egyik nyertes osztályaként szálltak fel 2017. október 4-én, szerda reggel hetedikeseink az utazási iroda buszára, hogy három napos kiránduláson vehessenek részt Erdélyben. A várakozás óriási volt, hiszen a tavalyi résztvevőktől csupa jót hallottunk. A program bepillantást ígért Erdély történelmébe, földrajzába, kultúrájába.

A teljes beszámolót itt tekintheti meg.

 

 

Határtalanul 2017. Július

Táborozás Romániában- Bocskaisok Erdélyben

Első állomásunkon, Nagyváradon, a főbb nevezetességeket tekintettük meg. Megcsodáltuk a Székesegyházban Szent László hermáját. Megnéztük a Püspöki palotát, a Kanonok sort. Gyalog sétáltunk a belvárosban régi paloták mellett. A „Holnaposok” szoborcsoportja után Ady Endre szobránál álltunk meg, s koszorút helyeztünk el talapzatánál. Az Ady Múzeum kiállítási anyagát is megismerhettük.

A teljes beszámolót itt tekintheti meg.