Történetünk

Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola


A községnek egy 1770-es adat szerint egy református iskolája volt, ahol 50 gyermek tanult. A fiúk iskoláját újból építették 1866-ban, a leány iskolát csere útján vették ráfizetéssel 1870-ben. A református elemi népiskola mindig helyt adott más vallású tanulóknak is. A község római katolikus iskolája 1906-ban és 1938-ban épült meg. A XX. század elején a községnek 1 református (két fiú és két lány tanterem) és 1 katolikus iskolája volt.

Az 1927/28-as tanévben 5 tanterem építését engedélyezték (a mai Hősök tere 15. alatt). 1947/48-as tanév kezdetén a református és a katolikus iskola egyesült. Az iskolát 1948-ban államosították. 1963-ban újabb iskolaépületet adtak át, melyben az 1964/65-ös tanévben indult el a gimnáziumi oktatás. 1972. november 8-tól diákotthon
nyílt, mely 1985-ig nyújtott otthont az iskolásoknak. 1990-ben egy 8 tantermes épületet, 1999-ben új épületszárnyat adtak át.

Napjainkban az oktatás két, teljesen felújított és részlegesen akadálymentesített épületben folyik. A Széchenyi úti épületben az 1-4. évfolyam tanulói tanulnak, a többi évfolyam a Hősök téri épületben található.

Az iskola a XXI. század kihívásainak megfelelve várja a tanulni vágyó diákokat. Az oktató-nevelő munka középpontjában az élményközpontú inkluzív pedagógia áll, az ismeretátadás folyamán kiemelten kezelik a tevékenységközpontú tanulást, az alapkészségek megszilárdítását, begyakorlását. Az iskola az elsők között nyerte el a Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet, az ÖKO iskola programban az iskola környezetét, a Boldog iskola programban a tanulók személyiségét fejlesztik. Tehetséggondozással és felzárkóztatással segítik a kiemelt figyelmet igénylő tanulókat. Az iskola bekapcsolódik a település kulturális életébe, tanulói rendszeresen készülnek az iskolai, városi ünnepi műsorokra, rajzversenyekre, sportversenyekre. A Szülőföldem Biharország honismereti verseny szervezése több mint 20 éves múltra tekint vissza, melyre már az ország határain túlról is érkeznek csapatok. Az iskola az EFOP-4.1.2. pályázat keretében, uniós támogatással a jövőben új épületrésszel bővül, melyben többek között művészeti oktatásra alkalmas helyiségek lesznek kialakítva.